Az OKF főigazgatója
Távozik posztjáról Bakondi György
Bakondi György 2000-2002 között az OKF alapító főigazgatója volt, majd ügyvédként dolgozott. 2010. július elsejével lett ismét a szervezet vezetője.
2015.04.10 13:24MTITávozik posztjáról Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója.
Hajdu Márton, a szervezet szóvivője pénteken az MTI-hez eljuttatott meghívója szerint Bakondi György jövő kedden ünnepélyes állománygyűlés keretében köszön el a főigazgatóság állományától. Ezt követően az új főigazgatót - akinek személyét egyelőre nem árulták el - is beiktatják.
A rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter, a leköszönő és az új főigazgató beszéde után a katasztrófavédelem Mogyoródi úti központja előtt, a katasztrófavédelem és jogelőd szervezeteinek hősi halotti emlékművénél helyezik el az emlékezés koszorúit. Az ünnepség végén sajtótájékoztatót tartanak - olvasható a meghívóban.
Bakondi György 2000-2002 között az OKF alapító főigazgatója volt, majd ügyvédként dolgozott. 2010. július elsejével lett ismét a szervezet vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06