Fiatalok késsel
Vádemelés a mobilposta kirablói ellen
Felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi és társa ellen, akik márciusban a Vas megyei Karakón kiraboltak egy mozgó postát.
2015.03.27 02:30MTISimon József főügyész tájékoztatása szerint a vádlottak 2014. március 10-én Karakó községben megtámadták a mobil postai szolgáltatást nyújtó alkalmazottat, akit késsel fenyegetve készpénz átadására kényszerítettek.
A vád szerint a két vádlott együtt határozta el és tervelte ki a bűncselekményt, amelyet egyikük hajtott végre, míg társa figyeléssel támogatta.
A fiatalkorú vádlott a község temetőjének kerítésénél várakozott egy 30 centiméter pengehosszúságú késsel felfegyverkezve, és amikor társa jelezte, hogy a postásautó a közelbe ért, azt leintette, majd az autó lehúzott ablakán át a kést a postai alkalmazott nyakához szorította és pénzt követelt tőle.
A sértett a fenyegetés hatására 206 ezer forintot adott át, amin a vádlottak később megosztoztak, a kést pedig egy kútba dobták, amit a rendőrök később megtaláltak.
A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak, a Szombathelyi Törvényszék döntése alapján legalább az elsőfokú bíróság ítéletének megszületéséig ott is maradnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


