A vezető kiszállt
Vádemelés az "elszabadult" szegedi villamos ügyében
Vádat emeltek egy szegedi villamosvezető ellen, mert az általa irányított jármű tavaly augusztusban "elszabadult", miközben leszállt, és átállított egy váltót.
2015.03.16 09:43MTISzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a Szegedi Járási Ügyészség vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségével vádolja a nőt.
A vádirat szerint a vádlott 2014. augusztus 26-án reggel hajtott ki a Pulcz utcai kocsiszínből egy Tátra típusú villamossal. A remízből kiállva a vezető a villamos menetkapcsolóját nullás állásba helyezte, az irányváltó kapcsolót azonban - az előírások ellenére - nem állította át, és az áramkört megszakító kulcsot sem vette magához. Leszállt, hogy a váltót kézzel átállítsa, közben azonban véletlenül egyes fokozatba tette a menetkapcsolót, így a villamos elindult. A vezető a jármű mellett futva próbálta kinyitni az időközben bezáródó ajtót, de nem járt sikerrel, így a villamos kihajtott az utcára, ahol a nagy sebesség miatt letört az áramszedője. A jármű egy forgalmas csomóponton áthaladva mintegy 700 métert tett meg, amíg a Kossuth Lajos sugárúton egy peron mellett megállt.
Az ügyészség álláspontja szerint a vezető azzal, hogy nem állította nullás fokozatba az irányváltó kapcsolót és a szerelvény elhagyásakor a reteszkulcsot nem vette magához, megszegte a vasúti közlekedéssel kapcsolatos szabályokat, ezzel közvetlenül veszélyeztette a szabályszerűen közlekedő gépkocsivezetők, kerékpárosok életét, testi épségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06