Az OTP kérdezett, a bíróság válaszolt
Strasbourg: jogellenes az állami garancia a lakáscélú támogatásoknál
A magyar kormány 2001-ben olyan lakáscélú támogatásokat vezetett be, amellyel a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más arra rászorultak lakáshoz jutását kívánta elősegíteni.
2015.03.19 10:47MTIA lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes állami támogatásnak minősül - mondta ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság csütörtökön, az OTP Bank ügyében hozott ítéletében.
A magyar kormány 2001-ben olyan lakáscélú támogatásokat vezetett be, amellyel a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más arra rászorultak lakáshoz jutását kívánta elősegíteni. A támogatási programmal érintett kölcsönök nyújtását, folyósítását, valamint a támogatások megállapítását és elszámolását hitelintézetek végezték. A támogatási mechanizmus közvetlen és kamattámogatásokat is magában foglalt, egyes támogatási formáknál pedig az állam a programban részt vevő hitelintézetek számára garanciát vállalt arra, hogy a támogatással érintett, behajthatatlanná vált kölcsön tőkeösszegének, illetve a hozzá kapcsolódó kamatoknak meghatározott részét számukra megtéríti.
Az egyik ilyen hitelintézet az OTP volt, amely számára az állam egy idő után már nem teljesítette a garanciavállalási kötelezettségét azzal az indokkal, hogy az azzal kapcsolatos megtérítések Magyarország EU-csatlakozása után az uniós versenyjoggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősülnének.
Az OTP által az állami megtérítések elmaradása miatt indított perben eljáró Fővárosi Törvényszék azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a kérdéses állami garanciavállalás valóban az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül-e, és ha igen, akkor hogyan orvosolható a bank által elszenvedett érdeksérelem.
Ítéletében az unió legfőbb igazságszolgáltatási fóruma megállapította: a támogatással egy ágazatot - mégpedig a hitelintézeti ágazatot - előnyben részesítették a gazdaság többi szereplőjével szemben. A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ugyanakkor megjegyezte: a Fővárosi Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy a gazdasági szereplők közül a garanciavállalásnak valóban csak a hitelintézeti ágazat volt-e a haszonélvezője.
Az Európai Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hasonló állami támogatásokat előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, amely jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a konstrukciót. A szóban forgó állami garanciavállalást azonban Magyarország nem jelentette be. Következésképpen e garanciavállalást jogellenesnek kell tekinteni, és a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar államnak. Az ítélet arra is kitért, hogy a Európai Bizottságnak történt bejelentés nélkül - tehát jogellenesen - nyújtott állami garanciavállalás kedvezményezettjeit az uniós jog alapján nem illeti meg jogorvoslat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06