Quaestor/Buda Crash
OBA: a DRB-ügyfelek kártalanítása 13 megyét érint
A felszámolás alá került DRB bankcsoporthoz tartozó négy bank fiókhálózata az ország nagy részére kiterjedt, így a betétesek kártalanítása a fővároson kívül 13 megyét érint.
2015.03.12 16:53MTIA március 10-én indult kártalanításban az OBA első körben 103 milliárd forintot fizet ki a mintegy 73 és fél ezer betétesnek, köztük 64 ezer magánszemélynek.
A legtöbb ügyfél Somogy megyében érintett, közel 22 ezer, és itt a legnagyobb, mintegy 25 milliárd forint az OBA fizetési kötelezettsége, de Baranya megyében is 14 ezernél több ügyfelet kell kártalanítani több mint 20 milliárd forint összértékben. A városok közül a legnagyobb ügyfélszámmal Pécsett, Budapesten és Kaposváron rendelkeztek a felszámolt bankok.
Az átlagos betétnagyság Budapesten a legnagyobb, 5 millió forintos értékkel, míg a legkisebb Tolna és Zala megyében, itt nem éri el a 800 ezer forintot.
A kártalanítási értékhatár 30 millió 461 ezer forint, ennél nagyobb betéttel 267 ügyfél rendelkezett, és összesen 17 milliárd forint az az összeg, amit nem kapnak vissza. A legnagyobb, nem kifizethető összeg magánszemély esetében 750 millió forint, jogi személy esetében pedig 2,8 milliárd forint.
A kártalanítás Magyarországon kívül 28 ország állampolgárát érinti. Európai országokon, az Amerikai Egyesült Államokon, Kanadán és Ausztrálián kívül olyan országok is szerepelnek az OBA felsorolásában, mint Azerbajdzsán, Ghána és Kína.
A DRB bankcsoporthoz tartozó Buda Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az Észak-magyarországi Regionális Bank tevékenységi engedélyét március 2-án vonta vissza a jegybank azt követően, hogy a csoporttal azonos tulajdonosi körbe tartozó Buda-Cash Brókerház engedélyét is visszavonta. Az MNB vizsgálata szerint a brókerház eltüntetett a kisbankok működésének fedezetéül szolgáló mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírt, így a bankok eszközeinek értéke nem nyújtott fedezetet a velük szembeni követelések teljesítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


