Kooperáció
Komfortos és stresszmentes utazást szeretne a MÁV és a Volán
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a Volán Egyesülés a közösségi közlekedés versenyképességének fokozása érdekében.
2015.03.04 19:06MTIA megállapodást Zaránd György, a vasúttársaság vezérigazgatója és Bencsik Zoltán, a Volán Egyesülés vezérigazgató-helyettese írták alá a közlemény szerint.
Az együttműködéssel a társaságok célja, hogy biztosítsák a mobilitási igények fenntartható kielégítését, a közszolgáltatás versenyképességének növelését az egyéni közlekedéssel szemben, az összehangolt, egymásra épülő és egymást kiegészítő hálózatok működtetését a közszolgáltatási személyszállításban, valamint a magasabb színvonalú utaskiszolgálást - derül ki a közleményből.
A tájékoztatás idézi Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki üdvözölte a megállapodást, valamint hangsúlyozta, hogy a munkamegosztásra alapozva kell a személyszállító társaságok versenyképességét növelni. Hozzátette: a vasúti- és a távolsági buszközlekedés jövőbeni fejlesztései meghatározók lesznek a komfortos és stresszmentes utazás szempontjából
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


