Nincs béremelés
Országos készültségben a volt volánbuszosok - megelégelték az időhúzást
Az elmúlt egy hónap alatt már négyszer tárgyaltak a béremelésről, s ennyiszer álltak fel eredmény nélkül a felek az asztaltól. A szakszervezetek megelégelték az időhúzást.
2015.02.16 15:32ma.hu
Facebook/Volánbusz Zrt.
Továbbra sincs béremelési ajánlat a volt Volán társaságoknál, pedig a Régiós Közlekedési Központokba szervezett cégek képviselői és a szakszervezetek vezetői már negyedszer ültek asztalhoz, hogy megállapodjanak az idei mértékről - áll a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége közös közleményében.
Az érdekvédők a kudarc miatt egyértelműen a tulajdonost, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t hibáztatják. Az MNV ugyanis ragaszkodik az úgynevezett tervezési irányelvekhez, miszerint, „az irányadó keresettömeg szabályozási vagy átlagkereset szabályozási szint a 2014 évi tényadatokhoz viszonyítva nem emelkedhet.” Ezt a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, mint aláíró – reprezentatív - szervezetek elfogadhatatlannak tartják. Az érdekvédők az eddig történtek alapján kevés esélyt látnak arra, hogy az alágazati kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően február 28-ig megállapodjanak. Pedig a 2015-ös minimálbérről, a garantált bérminimumról, valamint keresetnövelési ajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén megegyeztek a munkavállalók és a munkáltatók képviselői, ezt Magyarország kormánya nevében Varga Mihály írta alá.
Az ex-volánosoknak mégsem akar béremelést adni a tulajdonos. A szakszervezetek azonban ezt nem hagyják annyiban. Az érdekvédők az egyeztetések során többször kérték a munkáltató és tulajdonos képviselőit, hogy tegyenek meg mindent egy elfogadható megállapodásért, hogy ne kelljen a tárgyaláson kívül más eszközt is igénybe venni.
Az ígéretek ellenére ma sem történt változás, ezért a tárgyaló szakszervezetek minden törvényes eszközt, így egy demonstrációt és végső esetben a sztrájkot is bevetve készülnek követeléseik kikényszerítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


