Egészség-ügy
Mégsem szűnik meg a méltányossági ápolási díj
A támogatás márciustól beolvad az önkormányzatok által nyújtható új segélybe, a tartósan beteg hozzátartozójukat otthonukban ápolók esetében az továbbra is ápolási díjnak minősül majd, így szolgálati időnek számít, és egészségügyi ellátásra is jogosít.
2015.02.25 07:21MTISzerdai számában írt erről a Magyar Nemzet a Lázár János által benyújtott salátatörvény-javaslatra hivatkozva.
A lap közlése szerint a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról elnevezésű javaslatcsomag többek között úgy változtatja meg a szociális törvényt, hogy a tartósan beteg embert otthonukban ápoló, eddig méltányossági ápolási díjra jogosult személyek munkáját a jövőben is elismerjék.
Méltányossági ápolási díjat jelenleg azok kapnak, akik otthonukban 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozójukat gondozzák. Akik erre az ellátásra jogosultak, azoknak a munkája szolgálati időnek minősül, s a nyugdíjak számításánál figyelembe veszik az ápolással töltött éveket, és egészségügyi ellátásra is jogosultak. A segélyezési rendszer március 1-jétől hatályos átalakításával azonban a méltányossági ápolási díj az önkormányzatok által nyújtott települési támogatásba olvad bele, ami azt jelentette volna, hogy a korábban méltányossági ápolási díjban részesülők elveszítették volna ezeket a jogosítványaikat.
A törvénymódosító javaslat azonban ennek megakadályozása érdekében előírja: a 18. életévét betöltött, tartósan beteg hozzátartozóját gondozó személy részére megállapított támogatás a társadalombiztosítási tárgyú jogszabályok tekintetében továbbra is ápolási díjnak minősül majd, amennyiben az ellátás havi összege eléri az ápolási díj alapösszegének 80 százalékát - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06