Országgyűlés
Jön a kiemelt ápolási díj
Az Országgyűlés több mint harminc törvénymódosítást fogadott el hétfőn a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként.
2013.11.25 18:58MTIA képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek, továbbá döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától.
A parlament 244 igen szavazattal, 88 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erről szóló változtatási javaslatait.
A Ház határozatával változtatott a kampánytámogatások felhasználásának szabályain is, így az egyéni képviselőjelöltek pártjuk rendelkezésére bocsáthatják az őket megillető egymillió forintos kampánytámogatásukat. Az érintett szervezeteknek ezeket az összegeket az egyéni jelöltekre vonatkozó előírások betartásával kell felhasználniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06