Emberi méltóság - Korlátok nélkül
Szociális Chartát indított útjára Szabó Máté és Vecsei Miklós
Szociális chartát indított útjára Szabó Máté általános ombudsman és Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke hétfőn.
2008.09.22 16:02MTIA hajléktalanokkal foglalkozó, konkrét helyzetek megoldását segítő, az "Emberi méltóság - Korlátok nélkül" alcímet viselő elvi nyilatkozatot Budapesten, a Szobi utcai hajléktalanszállón írták alá. "Az aláírók rögzítik azokat az alapelveket, amelyek meghatározzák a konkrét cselekedetek kereteit. Kizárólag a szakembereken és a politikusokon múlik, hogy mennyire tudják az elfogadott alapelveket és a gyakorlatot egymással összhangba hozni. Ez a feladat valamennyi - a döntés-előkészítésben és a végrehajtásban dolgozó - szakember számára is" - áll a dokumentumban.
Az alapelvek között szerepel: a helyi szociálpolitika gyakorlati alapelveként fogalmazható meg, hogy az ellátás középpontjában a szociális segítségre szoruló polgár áll; a helyi szociálpolitikai feladata a kirívó esélyegyenlőtlenségek mérséklése, az ebből adódó társadalmi feszültségek csökkentése; a közszereplők felelőssége, hogy megakadályozzák a település társadalmának szétszakadását. "Az utcán +létező+, ennél fogva de facto életveszélyben lévő ember alapvető jogai nem szűnnek meg az otthontalanná válással. A +törvényen kívüliség+ nem jelent egyúttal alapjogvesztést" - zárul a charta.
Vecsei Miklós azt mondta, az szeretnék üzenni a chartával, hogy "a törvényeken túl is van élet, (...) nem lehet mindent törvények közé szorítani, az egész életnek kéne az emberről szólni". Szeretnék, hogy minél többen csatlakozzanak a chartához, amelynek egy bővített változatát megküldik az önkormányzatoknak - közölte. A volt hajléktalanügyi miniszteri biztos szólt arról is, hogy a hétvégén átadták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak a Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei című szakértői javaslatot.
A javaslattal a cél a hajléktalanság kialakulását megelőző, és a kialakult hajléktalanság felszámolása irányába ható lakhatási támogatási rendszer megvalósítása. A kormányzati felkérésre készült javaslatnak három stratégiai területe van: javaslatot tesznek a lakáshoz jutás és a lakás megtartását segítő rendszer kialakítására, a segítő eszközök bővítésére, a hajléktalanellátás napjainkra kialakított rendszerének átalakítására.
Végül javaslatot tesznek a fedél nélkül alvók és napjaikat a közterületen élők számának csökkentésére a "Nyitás az utcára" programmal. E programban szerepel " a pozitív zéró tolerancia" bevezetése, amely arra vonatkozik: melyek azok a körülmények, amelyek az utcán alvók életét oly módon veszélyeztetik, hogy fennállásukkor nem lehet őket tovább az utcán hagyni.
Vecsei Miklós megjegyezte, a javaslatban "megléphető feladatokat" tárnak a kormány elé. Szabó Máté azt mondta, hogy a javaslat és charta egy szélesebb szociális hálót, egy szövetségesi rendszert próbál az ügy mögé állítani. A közreadott sajtóanyagban az olvasható: "A kormány elköteleződését a középtávú stratégia elfogadása fejezi ki, az önkormányzatok elköteleződését a Szociális Charta".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06