Szombaton
Nyílt napot rendez a szegedi egyetem
A programokra egyaránt várják a jelentkezési lapjukat most beadó végzős diákokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató alsóbb évfolyamokba járó tanulókat.
2015.02.06 20:30MTIMagyarország egyik legnagyobb, legszínvonalasabb, legelismertebb felsőoktatási intézményének gyakorlatilag az összes képzési területet felölelő kínálatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nyílt napján szombaton - tájékoztatott Újszászi Ilona szóvivő.
A programokra egyaránt várják a jelentkezési lapjukat most beadó végzős diákokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató alsóbb évfolyamokba járó tanulókat, valamint szüleiket is.
A továbbtanulásukat jövőre vagy később tervező diákok választását az egyetem honlapján képzési orientációs teszt is segíti.
Az érdeklődők az universitas központi épületében fölállított standoknál közvetlenül a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket. A végzősök a helyszínen jelentkezési lapjaikat is kitölthetik a kihelyezett számítógépeken, és az adminisztrációs feladathoz segítséget is kapnak.
A díszteremben "szülői értekezlet" tartanak a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról a diákok, szülők és pedagógusok részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06