A bíróságnak idő kell
Decemberben lehet előrelépés a Magyar Gárda feloszlatásának ügyében
Várhatóan december közepe előtt folytatják a Magyar Gárda feloszlatására indított pert a Fővárosi Bíróságon (FB).
2008.09.19 10:12NépszavaSzebeni László általános elnökhelyettes a lapnak azt mondta, hogy az eljáró bíró még nem tűzte ki a következő tárgyalás napját, de "az bizonyosan még ebben az évben lesz." Úgy fogalmazott: "nem ülnek" az aktákon, az eljárási határidők betartása miatt azonban hosszabb időre van szükségük. Az utolsó júniusi tárgyalás óta újabb féltucatnyi szervezet jelezte ugyanis, hogy beavatkozóként részt kíván venni a perben.
Magát a feloszlatást a Fővárosi Bíróság tárgyalja, de a Fővárosi Ítélőtábla dönt azok fellebbezéséről, akik beavatkozni kívántak a perben, ám az ezzel kapcsolatos kérelmüket elutasították. A Fővárosi Ítélőtáblán korábban azt közölték, hogy az ügy azért húzódik, mert az FB nem adott át minden iratot. A Fővárosi Bíróság erre úgy reagált, hogy minden érintett személyt ki kell értesítenie, és ez időbe telik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


