Az MSZP kormányzás helyett a Fideszt kritizálja
MSZP: Ismét megbukott a Fidesz ártó politikája
Tegnap nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesznek se elképzelése, se programja, se többsége nincs - írja közleményében az MSZP.
2008.09.16 13:30MTI-OSMivel az országnak használni képtelenek, minden eszközzel azon vannak, hogy ártsanak. Az sem érdekli őket, hogy ezzel a magatartással hosszú távra teszik lehetetlenné a magyar nemzet felemelkedését. Kormányprogramról az új kormány megválasztásakor szavaz a parlament, erre pedig jelenleg nincs szükség, hiszen a 2006-ban megválasztott kormány folytatja a munkáját.
Az MSZP és az általa vezetett kabinet - szemben a parlament többi pártjával - már nyilvánosságra hozta az ország érdekét szolgáló javaslatait, bemutattuk a cselekvési tervünket, és megkezdtük az erről szóló tárgyalást. Tesszük ezt abban a hitben, hogy ezen konzultációk eredménye biztosítani fogja a megvalósításhoz szükséges társadalmi és politikai támogatást. A hétfői szavazás azt bizonyítja, hogy a parlamentben továbbra is többségben vannak a felelős politikai erők. Amíg a Fidesz ártó politikával akar kárt okozni az országnak, addig az MSZP és a kormány teszi a dolgát.
Megvalósítjuk az adók csökkentésére, a távhődíjak kompenzálására, a szociális rendszer hatékonyabbá tételére, a munkahelyek teremtésére, a gazdaság kifehérítésére és a növekedés serkentésére irányuló programunkat. Mert tudjuk, hogy ez szolgálja az ország érdekét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


