Ingázás helyett
NGM: a lakhatási támogatást 2134 álláskereső vette igénybe
Év végéig 2134 álláskereső vette igénybe a 2012. októberétől elérhető lakhatási támogatást, amelynek egyes szabályai januártól módosulnak.
2015.01.02 03:30MTIAz NGM tájékoztatása szerint a legtöbb kérelmet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben nyújtották be. A munkavégzés helye a fővárosra, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyékre koncentrálódik az eddigi igénylések alapján.
A tárca tájékoztatásából kiderül: az igénylés feltétele, hogy legalább egy hónapja álláskeresőként tartsák nyilván a kérelmezőt, valamint a munkavégzés helye az állandó lakóhelytől távol, 100 kilométeren túl legyen, vagy 5 órát meghaladó utazással járjon eljutni oda. A korábbi szabály három hónapos álláskeresési időszak eltelte után tette lehetővé a támogatás igénylését.
Az NGM közlése szerint a januártól életbe lépő módosítás alapján a támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap lehet, a támogatás mértéke nem haladhatja meg a havi 100 ezer forintot ugyanazon lakóingatlanra. Amennyiben azonban az ingatlant igénybe vevő közeli hozzátartozók közül legalább ketten megfelelnek a támogatás feltételeinek, úgy annak összege legfeljebb havi 150 ezer forintra növekszik. Ha az ingatlant három vagy több olyan személy veszi igénybe, aki a támogatás feltételeinek megfelel, akkor a támogatás mértéke maximum 200 ezer forintra emelkedik - írja az NGM.
A korábbi szabály szerint 18 hónapig volt nyújtható a támogatás, a folyósítható legmagasabb összeg megegyezett a fent felsoroltakkal, azonban fokozatosan, hat havonta csökkent a támogatás maximális értéke.
A lakhatási támogatás továbbra is a bérleti díjjal és közüzemi díjakkal kapcsolatos kiadásokra használható fel, így a bérleményhez kapcsolódó víz- és csatornadíj, a villamos energia, a távfűtés, a gáz, a hulladékszállítás díja, valamint a közös költség vehető figyelembe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06