A politikus reménytelen helyzetbe jutott
Kökény: Gegesynek illett volna tájékoztatnia az MSZP-t
Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke szerint Gegesy Ferenc polgármesternek illett volna tájékoztatnia a szocialista pártot arról, hogy kilép az SZDSZ-ből és lemond képviselői mandátumáról. Az MSZP-s országgyűlési képviselő erről hétfőn nyilatkozott az MTI-nek.
2008.09.15 13:18MTIA szocialista politikus furcsának és váratlannak nevezte az országgyűlési képviselő hétfő reggeli bejelentését, hogy kilép az SZDSZ-ből és lemond parlamenti mandátumáról. Kökény Mihály emlékeztetett arra, hogy 2006-ban ő egy jobb helyzetből lépett vissza Gegesy Ferenc javára az országgyűlési választáson, és az MSZP támogatta a volt szabad demokrata politikus kampányát is.
Mint mondta, Ferencvárosban az MSZP és az SZDSZ között írásbeli koalíciós szerződés van, amelyet nem befolyásol Gegesy Ferenc kilépése a pártjából. "Bízom benne, hogy a két párt továbbra is együtt dolgozik a koalíció fenntartásáért" - fogalmazott . A ferencvárosi önkormányzatban 10 szocialista, 3 szabad demokrata, 11 Fidesz-KDNP-s és egy MDF-es képviselő van, valamint a most már függetlenné vált polgármester.
Ez alapján egyenlőség alakult ki, de a helyi ügyekben eddig sem mindig csak kis többséggel sikerült megállapodniuk - tette hozzá. Kökény Mihály elmondta: a koalíció megerősítése érdekében a IX. kerületi szocialisták tárgyalást kezdeményeznek a ferencvárosi szabad demokratákkal, a megbeszélésre akár már kedden sor kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


