Rend
Rogán: fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat
A Magyarországon keletkezett bevételek után a nemzetközi kereskedelmi láncoknak is itt kell adózniuk.
2014.12.22 07:41MTIFenn kell tartani a plázaépítési tilalmat, és a Magyarországon keletkezett bevételek után a nemzetközi kereskedelmi láncoknak is itt kell adózniuk - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap újságíróknak az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött törvényekről. Rogán Antal jelezte azt is, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem mennek el az ellenzék által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre.
A kormánypárti politikus - a köztévé híradója és a RTL Klub tudósítása szerint - elmondta, figyelembe veszik Áder János köztársasági elnök kifogásait a parlament keddi rendkívüli ülésén.
Áder János pénteken küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
Az államfő a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást - amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg - a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.
Rogán Antal azt mondta, a plázaépítési tilalmat fenn kell tartani, nem szeretnék, hogy január 1-jétől Magyarországon ismét épülhessenek plázák. Hozzátette: ha a parlament ezzel a kérdéssel csak februárban foglalkozna, akkor joghézag alakulhatna ki, amely később vagy jogvitákhoz, vagy ténylegesen megvalósuló plázaépítésekhez vezet.
A kereskedelmi törvény módosítása kapcsán a Fidesz frakcióvezetője közölte, azt látják, a nemzetközi kereskedelmi láncok többször is tettek kísérletet arra, hogy a Magyarországon keletkezett bevételeiket külföldre vigyék; valamely külföldi leányvállalatuknál adózzanak utána, és a profitot ott vegyék ki.
Véleménye szerint Magyarországnak nem ez az érdeke, ezért gondolják azt, olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek ösztönzik a cégeket arra, hogy Magyarországon adózzanak bevételeik után.
Rogán Antal azt is jelezte: azért nem mennek el az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre, mert ezt politikai színjátéknak tartják. Közölte, várhatóan ez a kedd reggelre összehívott rendkívüli ülés határozatképtelen lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06