A Kúria döntése ellen
Pláza-vasárnap: tiltakozik a Munkástanácsok Országos Szövetsége
A szervezet szerint a Kúria döntését semmilyen hazai és nemzetközi jogszabály nem támasztja alá.
2013.11.25 12:30MTI
Tiltakozik a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Kúria döntése ellen, amely lehetővé teszi a plázák tulajdonosainak, hogy alkalmazottaik számára ne fizessék ki a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótlékokat - közölte a szervezet hétfőn.
A szövetség közleményében úgy fogalmaz: a befektetői érdek egyértelmű támogatásaként értékelhető ez a döntés, szemben a munkavállalók alapvető érdekével, ami a tisztességes bérhez, a vasárnapi munka kétezer éves keresztény tilalmához és a jogbiztonsághoz fűződik.
A vásárlói szokások átalakulásához kötődő hivatkozás a Munkástanácsok megfogalmazása szerint nevetséges.
Ha a Kúria elkezdené fokozatosan a vasárnapi hivatali nyitva tartást bevezetni, akkor az állampolgárok szokásainak ebből eredő változásai miatt a bíráknak sem járna plusz juttatás a védett hétvégi pihenőnapokra - írja közleményében a szövetség.
A szervezet szerint a Kúria döntését semmilyen hazai és nemzetközi jogszabály nem támasztja alá. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a parlamenti pártokhoz, elsősorban a KDNP-hez fordul segítségért; a párttal közösen kezdeményezték a vasárnapi munka törvényi tilalmának bevezetését Magyarországon a 2010-es választások előtt - közölték.
A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy nem a vasárnapi munkát, hanem az érte járó jogos bért törli el a Kúria. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a nemzetközi jogi fórumokhoz fordul a magyar munkavállalókat ért durva jog- és érdeksérelem miatt - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


