Országgyűlés
Emelkedik a hadiözvegyek havi járadéka
Mintegy ötven százalékkal emelkedik a hadiözvegyek havi járadéka, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta a honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosítását.
2014.12.15 17:53MTIA parlament jogszabály minősített többséget igénylő részét 153 igen, 5 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett hagyta jóvá. Nemmel független képviselők szavaztak, míg az MSZP, az LMP és három független képviselő tartózkodott.
A Hende Csaba honvédelmi miniszter által jegyzett jogszabály január elsején lép hatályba. E szerint a hadiözvegyek jelenlegi havi 21 375 forintos ellátását havi 10 688 forinttal emelik meg.
A törvény ezen felül több előmeneteli, áthelyezési, kiképzési, vezénylési, egyenruha-viselési szabályt is tartalmaz, és pontosítja a köztársasági elnök honvédelmi jogköreit. Rögzíti azt is, hogy a tiszti és az altiszti állomány tagjairól - kivéve a tábori lelkészi szolgálat tagjait - legalább évente egyszer teljesítményértékelést kell készíteni.
Az egyenruha-viselés szabályait is részletesen meghatározza a jogszabály. Egyenruhát hordhatnak a tényleges állomány tagjai, egyes esetekben a szolgálaton kívüli állomány tagjai, továbbá rendelkezésre állásuk időszakában az önkéntes tartalékosok, valamint műveleti területen a rendvédelmi szerv tagjai, ha a honvédség érdekében végeznek tevékenységet, a honvédelem érdekében végzett tevékenységük során a nyugállományúak, valamint műveleti területen - biztonságuk érdekében - állami vezetők.
"Más személyek részére a honvédségnél rendszeresített egyenruha vagy azzal összetéveszthető ruházat viselete tilos" - tartalmazza a jogszabály. A jogszabály szerint 2015. január elseje és a 2017. december 31. között egyes főhadnagyok már a kötelező várakozási idő letelte előtt két évvel kinevezhetőek lesznek magasabb beosztásba, és ezáltal az újonnan végző tisztek is első beosztásukba kerülhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06