Ha megszavazza az országgyűlés
Nemzeti emlékhely lehet az egri vár
"Az egri vár szívünkben-lelkünkben eddig is egyfajta nemzeti emlékhely volt. Ha holnap a nagy jelentőségű döntést meghozza az Országgyűlés, akkor ez immár törvényben is foglaltatik".
2014.12.15 17:18MTINemzeti emlékhelynek minősíthetik az egri várat, amennyiben az Országgyűlés kedden elfogadja az erről szóló javaslatot - jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a témában hétfőn tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Habis László, Eger polgármestere elmondta: "az egri vár szívünkben-lelkünkben eddig is egyfajta nemzeti emlékhely volt. Ha holnap a nagy jelentőségű döntést meghozza az Országgyűlés, akkor ez immár törvényben is foglaltatik".
Hozzátette: a várban idén és jövőre is jelentős munkálatok folynak, megújul és új kiállításokkal gazdagodik többek között a kazamatarendszer, valamint a Szép-bástya, emellett a végéhez közeledik a történelmi belváros rehabilitációja is. Kiemelte: arra törekszenek, hogy a jó gazda gondosságával kezeljék a műemlékeket, büszkék az egri várra és szívükön viselik a fejlesztését.
Emlékeztetett arra, hogy a várban található Dobó István Múzeum az egyik leglátogatottabb vidéki múzeum. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a kulturális örökség védelméről szóló törvénymódosítás a kormány szemléletváltását tükrözi az örökségvédelem terén, amely a gazdasági szereplők, a tulajdonosok és az örökségvédelem érdekeinek összehangolására törekszik.
A cél, hogy azok a gazdasági érdekek - amelyek a főként nagyberuházások kapcsán megnyilvánulnak - ne szembenállók, hanem összeegyeztethetők legyenek az örökségvédelemmel és a régészeti feltárással. A módosítás ezért kiemelten foglalkozik a nagyberuházásokat megelőző régészeti feltárások szabályaival, a műemléki értékek differenciált védelmével és a nemzeti emlékhelyekkel.
Célja az eljárások könnyítése és gyorsítása érdekében a jelenleginél egyszerűbb, ügyfélbarát szabályozás megteremtése. A javaslatban a hatósági ár bevezetésére vonatkozó javaslat is szerepel, amellyel elkerülhető, hogy eltérő és ellenőrizhetetlen árakon végezzenek a jövőben régészeti szolgáltatásokat.
A törvénymódosítás másik fontos eleme a műemlékvédelem szabályozásának módosítása, a műemlékké nyilvánítás menetének átalakítása, ami új szemléletet honosíthat meg ezen a területen a tulajdonosok érdekeltségének megerősítése mellett.
Azt szeretnék, ha a műemlékvédelem, a műemlékek megóvásának társadalmi célja és érdeke ne legyen ellentétes a tulajdonosok és a gazdaság érdekeivel, ezért a védetté nyilvánítás kétlépcsőssé válna a jövőben - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06