Szabad vasárnap
A Fidesz törvénymódosítást kezdeményez a nagyobb bérpótlékért
A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni.
2014.12.10 17:40MTIRogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője megerősítette, céljuk, hogy vasárnap senkit se lehessen dolgoztatni Magyarországon. Ennek megvalósítását a kereskedelemben lehet elkezdeni, azonban "ezt szeretnénk elérni mindenhol", ami 10-15 évbe is telhet, de az első lépést meg kell tenni - mondta.
A munka törvénykönyvének módosítását azonban már most kezdeményezik, hogy rögzítsék a jogszabályban: vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék jár a dolgozónak, akit egy hónapban csak kétszer lehet vasárnap lehet dolgoztatni - közölte.
Az eredetileg a KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban Rogán Antal kifejtette: az általa vezetett gazdasági bizottság támogatta azt a fideszes módosító indítványt, amely szerint az üzletek a hét utolsó napján csak az adventi időszakban és az év egy szabadon választott vasárnapján lehetnek majd nyitva.
A többi vasárnap csak a 200 négyzetméter alapterületnél kisebb családi üzletek lehetnek majd nyitva, feltéve, ha nem dolgoztatnak munkavállalót - közölte a politikus, hozzátéve, hogy a trafikok közül is csak a családi alapon működők tarthatnak nyitva vasárnaponként.
Az előterjesztés címe is változik egyébként: az üzletek nyitva tartása helyett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmára utal majd a jogszabály címe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


