Vasárnapi pihenőnap
Csiki-csuki: a kormány társadalmi egyeztetés nélkül akar dönteni a vasárnapi zárásról?
A Demokratikus Koalíció szerint bár "nem ördögtől való" az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról beszélni, egy ilyen döntésnek széles körű társadalmi párbeszéden kellene nyugodnia.
2014.12.08 15:06MTIA párt politikusa, Oláh Lajos független képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, emellett olyan erős gazdaságra lenne szükség, ahol a változás miatt állásukat elveszítő dolgozók új munkát találnának maguknak. Magyarországon viszont egyik említett körülmény sem áll fent - értékelte.
Hozzátette, Ausztriában az erre vonatkozó szabályozás enyhítésén gondolkodnak, Németországban tartományi szintre delegálják a döntési kompetenciát, Szlovákiában pedig elvetették az ötletet, és már "a kezüket dörzsölgetik", várva, hogy a magyarok majd hozzájuk járnak át vásárolni.
Oláh Lajos úgy összegzett: "egy mérhetetlen támogatottságú fantompárt" ráerőszakolja az akaratát a Fideszre és mindenki csak találgathatja, hogy ez hogyan sikerült a KDNP-nek.
Kérdésre azt mondta, hogy ha a Fidesz minden áron be akarja vezetni a Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester által javasolt drogtesztet, akkor ezt a kormánypárt kezdje a saját európai parlamenti, illetve országgyűlési képviselőivel és hagyja békén a magyar társadalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06