37,4 millióért
Négyszázhatvan új kerékpárt kapott a polgárőrség
Négyszázhatvan új kerékpárt kaptak a polgárőr egyesületek az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságtól (ORFK-OBB). A 37,4 millió forintból megvásárolt bicikliket hétfőn adták át Budapesten.
2014.12.08 16:53MTIAz ünnepségen Papp Károly országos rendőrfőkapitány felidézte: a tavasszal tett ígéretet arra, hogy az ORFK-OBB támogatja a polgárőrök balesetmegelőzési, bűnmegelőzési munkáját, és kerékpárokat, illetve motorokat szereznek be. Jelezte: a jövő év első negyedévében 16 millió forint értékben 30 motorkerékpárral járulnak hozzá a polgárőr egyesületek közterületi szolgálatellátásához, és ettől az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének további javulására számít.
Az országos főkapitány úgy értékelte: Magyarországon a közrend és a közbiztonság az idén is szilárd és szélsőségektől mentes volt, amihez a polgárőrség munkája is hozzájárult.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a kétezer polgárőr egyesület és a mintegy 50 ezer, igazolvánnyal rendelkező polgárőr nevében megköszönte a támogatást. Elmondta: a polgárőrségnek 1500 gépjárműve van, döntő többségüket a rendőrség adta, a mostani fejlesztéssel pedig mintegy 800-ra nőtt a kerékpárjaik a száma, és mindet a rendőrségtől kapták. Mindez azt jelenti, hogy a rendőrség gondoskodik a polgárőrségről, amelyet a rendőrség civil szervezetének nevezett.
Túrós András arról is beszélt, hogy jövőre 1 milliárd 50 millió forinttal támogatja a költségvetés a polgárőrséget, és már harmadik éve több mint egymilliárdos a támogatásuk. Úgy véli, ezt minden polgárőrnek tisztességes, aktív szolgálattal kell meghálálnia.
A fehér, "polgárőrség" feliratú kerékpárokkal járőrszolgálatot fognak ellátni a polgárőrök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06