Az SZDSZ-nek nem jó az időpont
Hárompárti ellenzéki találkozó lesz ma
Előkészítő tárgyaláson találkozik ma Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Latorcai János, a KDNP országos választmányának elnöke.
2008.09.10 09:30MTIFodor Gábor liberális pártelnök az SZDSZ múlt pénteki ügyvivői testületi ülését követően bejelentette, hogy bár szívesen részt vesz a megbeszélésen, ez a hét az előre elhatározott rendezvények miatt nem felel meg számára. Fodor hétfőn egyébként szintén levelet küldött az ellenzéki pártvezetőknek, amelyben olyan találkozóra invitálta őket, amelyen a szakértői kormány felállításáról egyeztetnének.
Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője kedden megerősítette: pártja nem vesz részt a szerdai találkozón. A Fidesz és a KDNP közölte, hogy részt vesz az MDF által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson, azonban a Fideszt nem Orbán Viktor pártelnök, hanem Varga Mihály alelnök képviseli. Mindezek után Dávid Ibolya a szerdai találkozót előkészítő tárgyalássá minősítette át és közölte: pártját Hock Zoltán elnökhelyettes képviseli majd a találkozón.
Elmondta, az MDF javaslatot tesz az ellenzéki pártok többségével megalkotható törvények egy körére. Kiemelte: amennyiben az ellenzéki pártok nem támogatják a törvények megalkotását, úgy a Magyar Demokrata Fórum bemutatja a parlament feloszlatása érdekében megfogalmazott határozati javaslatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


