A legfontosabb feladat a gazdaság beindítása
Bajnai: titkos egyeztetésekről nem tudok
A gazdasági miniszter titkos egyeztetésekről nem tud, de mint mondta, a kormányon belül rendszeresen tárgyalnak gazdaságpolitikai kérdésekről. Bajnai Gordon újságírói kérdésre válaszolt így, a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
2008.07.25 15:59MTIA Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője ezzel a Népszabadság pénteken megjelent írására reagált. A lap szerint szinte biztos, hogy eltörlik a négyszázalékos szolidaritási adót. Mint írták, az MSZP a kormány titkos tárgyalásain emellett a differenciált áfaemelés is szóba került.
Az újság információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közelmúltban zárt körben arról beszélt, hogy a szociálisan érzékeny területeken - ilyen például az energia - megmaradna a húszszázalékos forgalmi adó, a többi területen pedig visszaemelnék a huszonöt százalékos kulcsra. A négyszázalékos szolidaritási adót két lépcsőben törölhetik el.
Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Magyarország növekedése szempontjából az egyik legfontosabb feladat a gazdaság beindítása, és ennek csak egy része az adók kérdése. Hozzátette, hogy a kormány természetesen foglalkozik az adókérdésekkel, és augusztus végén nyilvánosságra hozzák költségvetéssel kapcsolatos elképzeléseiket, de erről most még korai lenne beszélni.
Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az áfakulcs 25 százalékra való emelése egy tanácsadói anyagban szerepel, de a kormány ezzel kapcsolatos javaslata még nem készült el. Megjegyezte, hogy ez utóbbi gazdasági és társadalompolitikai szempontokat is figyelembe vesz majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


