Közbeszélt az internetadóról
Deutsch a konzultáció konzultációját akarja
Az internettel kapcsolatban tervezett nemzeti konzultációnál már a kérdések összeállításáról is széles körű és alapos párbeszédet akar Deutsch Tamás.
2014.10.31 19:59MTI
Deutsch Tamás a nemzeti konzultáció összeállításáról is párbeszédet kezdeményez. A nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért felelős fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő erről péntek este a Duna tv-csatorna Közbeszéd című műsorában beszélt.
Kifejtette: internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes- és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint a közélet politikán kívüli szereplői bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki a magyar állampolgárok véleményét. Itt van a lehetőség, hogy az internet szabadságának erősítése érdekében értelmes párbeszédet folytassanak - hangoztatta a politikus, hozzátéve: személye a garancia arra, hogy ez sokmillió ember elégedettségével találkozó konzultáció lesz.
Deutsch Tamás szerint az, hogy a közvélemény által internetadónak nevezett javaslatot a kormány most visszavonja, "nagyon jó" és "bölcs" döntés. Az történt, hogy "egy kellő alázattal bíró politikai közösség - annak rendje és módja szerint - meghallgatta az emberek véleményét" - fűzte hozzá. Az EP-képviselő szerint ez nem gyengeség, nem visszavonulás, hanem "az erő és a rátermettség" jele. Megjegyezte: szerinte nem volt jó a kormány javaslata.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban jelentette be: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot. Közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció várhatóan 2015 első negyedévének, félévének végéig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06