Internetadó
Zúgott a tér: "Mondjon le! Folytatjuk!"
Többezer ember töltötte meg a József nádor teret. Elkezdődött a második budapesti tüntetés.
2014.10.31 18:19ma.huMásodik alkalommal mozgatott meg sokezer embert az internet megadózásának bevezetésére tett kormányszándék. A törvényjavaslat napvilágra kerülése óta ugyan nemzeti konzultációvá finomodott a javaslat, időközben a Nemzetgazdasági Minisztérium is a tervezet visszavonását kezdeményezte.
A Facebookon szerveződött országos megmozdulások alkalmával a legnagyobb sikerként azt könyvelhették el: a nép hallatta hangját, a nép meghallgattatott.
Fotó: atv screenshot
18:35 - Úgy tűnik, a félórás gyűlés végén elénekelt Magyar Himnusszal be is fejeződött a mai tüntetés. Az összefogás megtapasztalása volt az esszenciája ennek az örömünnepnek - a szervezők szerint.
A sorozat folytatódik: a következő időszakban az ország több pontján, és a fővárosban is több alkalommal fejezik ki majd a nép akaratát ezen a módon - ígérik a szervezők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


