Állam kontra bankok
Devizaperek: másodfokon is vesztett az Aegon
A Fővárosi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán - másodfokú bíróságként - jogerősen helyben hagyta az Aegon Magyarország Hitel Zrt. által, a magyar állam ellen indított perben az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék elutasító ítéletét.
2014.10.15 15:37MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A felperes hitelintézet azt a törvényi vélelmet kívánta megdönteni, hogy az általános szerződési feltételeiben, valamint az egyedi szerződésekbe foglalt, de egyedileg meg nem tárgyalt azon feltételek, amelyek számára lehetővé teszik az egyoldalú szerződésmódosítást, semmisek.
A tárgyalás az esőfokú ítéletnek, majd a felperes Aegon fellebbezésének, illetve az arra adott alperesi ellenkérelemnek az ismertetésével indult. A jogi képviselők felszólalását követően a bíróság szünetet rendelt el, majd kihirdette a jogerős ítéletet.
Az elsőfokú ítéletben - egyebek mellett - az szerepelt, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő listán az okokat nem sorolták fel tételesen. A hitelintézet úgy módosíthatta a kamatot és a költségeket, hogy annak az okait maga idézte elő.
A bíróság elismerte az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, de ahhoz olyan garanciákat követelt, amelyeket a felek közösen állapítottak meg. Tartalmazta az első fokú ítélet azt is, hogy amennyiben a feltételek között nem szerepel a szerződés ügyfél általi felmondhatósága, akkor a szerződés tisztességtelen.
A felperes Aegon jogi képviselője a fellebbezésében - elsődlegesen - az első fokú ítélet megváltoztatását, illetve - másodlagosan - annak hatályon kívül helyezését, és az első fokú eljárás megismétlését kérte.
Kérte továbbá azt is, hogy - miután az elsőfokú bíróság elutasította - most a másodfokú bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz. A per alapját adó törvény ugyan is sérti a jogállamiság, a tisztességes eljáráshoz való jog, továbbá a tulajdonhoz való jog alkotmányos elveit is.
Kifogásolta azt is, hogy a törvényszék a bizonyítékokat nem értékelte teljeskörűen. Az alperes állam jogi képviselője azt kérte az ítélőtáblától, hogy hagyja jóvá az elsőfokú ítéletet. A Fővárosi Ítélőtábla az első fokú ítéletet jóváhagyó, szóban kihirdetett határozatában újra visszautasította azt a felperesi indítványt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, és függessze fel a pert.
A másodfokú bíróság az ítélete indoklásában végighaladt az elsőfokú ítélet pontjain, és néhány helyen korrekciót alkalmazott abban, de ez nem változtatott annak lényegén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


