Több év fegyházat kaptak
Fegyveres postarablókat ítéltek el Debrecenben
A két férfi 2009 februárjában határozta el, hogy a Debrecen-Haláp vasútállomáson lévő postát kirabolja. "Terepszemleként" kaparós sorsjegyet vásároltak a helyszínen, és meggyőződtek arról, hogy a postahivatalban kizárólag a hivatalvezető tartózkodik.
2014.10.14 15:31MTI
freedigitalphotos.net/franky242
Fegyveres rablókat ítélt el jogerősen a Debreceni Ítélőtábla kedden: a két férfi 2009-ben rabolta ki Debrecen-Halápon a vasútállomáson lévő postát.
Az Elek Balázs vezette tanács a fegyveresen, közfeladatot ellátó személy sérelmére társtettesként elkövetett rablás miatt K. Elek Attila első fokon kiszabott 7 év fegyházbüntetését 6 év 4 hónapra enyhítette, G. Tibor másodrendű vádlott 7 éves fegyházbüntetését helybenhagyta - közölte az ítélethirdetést követően a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Fórizs Ildikó hozzátette: az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyta az ítélőtábla. Így jogerős az ítéletnek az a része is, amelyben a bíróság a két vádlottat 7-7 évre a közügyektől eltiltotta, s kötelezte őket, hogy fizessenek meg a Magyar Posta Zrt. részére 270 710 forintot, illetve annak 2009 februárjától számított törvényes kamatát. Az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte az elsőrendű vádlott beismerő vallomását.
A két férfi 2009 februárjában határozta el, hogy a Debrecen-Haláp vasútállomáson lévő postát kirabolja. "Terepszemleként" kaparós sorsjegyet vásároltak a helyszínen, és meggyőződtek arról, hogy a postahivatalban kizárólag a hivatalvezető tartózkodik.
Másnap fekete símaszkot viselve a hátsó ajtót betörve behatoltak a postahivatalba, fegyvert fogtak az egyedül ott tartózkodó hivatalvezetőre és felszólították a készpénz átadására.
Az elsőrendű vádlott a páncélszekrény ajtaját rángatta, de nem tudta kinyitni, ezután a vádlottak egy 270 710 forintot tartalmazó fémkazettával elmenekültek a helyszínről. A megfélemlített postai alkalmazott ellenállást nem tanúsított, viszont azonnal felismerte a pénzkazettát magához vevő férfiban K. Elek Attilát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


