Jótékonyság
Élelmiszerlavina: 37 településen 150 tonna zöldség termett eddig
A programban a nehéz helyzetű emberek nemcsak zöldségeket kapnak, hanem a közösségi termelés révén megtanulják az öngondoskodást is, amely visszavezetheti őket a munka világába.
2014.09.22 15:02MTI
freedigitalphotos.net/dan
Eddig 37 településen 150 tonna zöldségfélét gyűjtöttek be az Élelmiszerlavina programhoz csatlakozott önkormányzatok és civil szervezetek földjein. A begyűjtés folytatódik, a termények rászorulókhoz kerülnek.
Hetek óta zajlik a zöldségek betakarítása a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában, amelynek lényege, hogy a vetőmagvakat és növényvédő szereket forgalmazó cég által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejes káposztát, paprikát termesztenek, majd ezt odaadják a környéken élő nehéz sorsú embereknek - adták hírül közleményben a szervezők.
Az idei a program történetében több szempontból rekordévnek számít: egyrészt a csatlakozók számát tekintve, akik több mint 67 hektáron kezdték el a munkát tavasszal, továbbá az eddig betakarított 150 tonnányi terményt figyelembe véve, amely már most ötven százalékkal meghaladja a tavalyi mennyiséget.
Az elmúlt esztendőben 10 ezer embernek segített a program, idén biztosan többen részesülnek majd a zöldségfélékből. A programban a nehéz helyzetű emberek nemcsak zöldségeket kapnak, hanem a közösségi termelés révén megtanulják az öngondoskodást is, amely visszavezetheti őket a munka világába.
A megtermelt egészséges élelmiszernövények kézzelfogható segítséget jelentenek a hátrányos helyzetű családoknak, időseknek, valamint szociális intézményekben élőknek és ellátottaknak egyaránt - vélik a program elindítói.
A közlemény példaként említi a Székesfehérvártól 25 kilométerre található, 1818 lakosú Soponya nagyközséget, amely az akcióban burgonya, zöldborsó, csemegekukorica, karfiol, vöröshagyma, fejes káposzta és paprika vetőmagcsomagot kapott.
Az önkormányzat 1,5 hektáros területén 30-50 embert vontak be a közös munkába, amelynek során a megtermelt javak egy része az óvodások és iskolások étkeztetésében hasznosul majd, másik része pedig a szociálisan rászoruló családokhoz kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


