Középpontban a magyar élelmiszerek
Elstartolt a IX. Coop Rally
A magyar élelmiszerek népszerűsítését szolgáló idei Coop Rally a Zwack Unicum Nyrt. dunaharaszti gyárából startolt csütörtökön reggel.
2014.09.11 09:42MTI
MTI/Illyés Tibor
A 9. alkalommal szervezett országjáró autós túra két nap alatt több mint 700 kilométert megtéve jut el Dunaharasztiból Sárvárra, és közben több magyar élelmiszert gyártó cég telephelyét érinti a Dunántúlon.
A résztvevőket Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszer-lánc felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos indította útnak csütörtökön.
A túra induló állomását jelentő Zwack Unicum Nyrt. az idén március 31-én zárult üzleti évében 22,15 milliárd forint nettó árbevételt ért el, hasonlót az előző évi 22,26 milliárd forinthoz.
A cég adózott eredménye az előző évi 1,198 milliárd forintról 1,514 milliárd forintra emelkedett a 2013/2014-es üzleti évben. Frank Odzuck, a Zwack Unicum Nyrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a társaság a jelenlegi üzleti évében is az előzőhöz hasonló jó eredményre számít annak ellenére, hogy a magyarországi égetett szeszesitalok piacán már évek óta csökkenő tendencia tapasztalható.
Hozzátette, hogy a piacvezető szerepet csak folyamatos fejlesztésekkel és innovációval lehet megtartani. A vezérigazgató elmondta, a Coop csoport a Zwack kiemelkedően jó üzleti partnerei közé tartozik, a kapcsolat két évtizedes múltra tekint vissza.
A Zwacknak három gyára működik Magyarországon: Budapesten, Dunaharasztiban és Kecskeméten.
MTI/Illyés Tibor
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


