Leszakadhat
Az IKEA visszahívja egyik gyerekhintáját súlyos sérülés veszélye miatt
Az IKEA arra kér mindenkit, hogy amennyiben gyerekhintát vásárolt, haladéktalanul távolítsa el azt a gyerekek közeléből, és hozza vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a teljes vételárát.
2014.09.16 07:21ma.hu
Fotó: FLOW PR
Az IKEA olyan esetekről értesült, amikor a hinta felfüggesztő alkatrészei nem bizonyultak az IKEA minőségi elvárásainak megfelelőnek, ezáltal súlyos sérülés lehetősége állt fenn.
„Olyan termékeket fejlesztünk, amelyek ösztönzőleg hatnak a gyerekek kreativitására és a fizikai játék iránti természetes igényükre. A gyerekek a játék során nem ügyelnek a biztonságukra, ezért erről nekünk kell gondoskodnunk, még a termékfejlesztés során. Az IKEA elkötelezett álláspontja, hogy kizárólag olyan játékokat árusít, amelyeket a saját gyermekeinknek is jó szívvel adnánk. A GUNGGUNG hinta a piacra kerülése előtt megfelelt a fennálló összes szabványnak és előírásnak. A termékeinket ugyanakkor a piacra kerülésük után is folyamatosan teszteljük. Ezek tapasztalatai alapján, továbbá a tudomásunkra jutott esetek után arra a következtetésre jutottunk, hogy a GUNGGUNG hinta felfüggesztő alkatrészei nem teljesítik szigorú előírásainkat. A további balesetek elkerülése érdekében ezért haladéktalanul kivonjuk a forgalomból a GUNGGUNG hintát” – mondja Cindy Andersen, a Gyerekek IKEA-ja termékcsoport felelős vezetője.
A GUNGGUNG gyerekhinta 2014. március óta kapható az IKEA összes piacán.
A GUNGGUNG hintát bármelyik IKEA áruházban visszaveszik, és a vételár teljes összegét visszatérítik. A visszatérítéshez nem szükséges bemutatni a vásárlást igazoló blokkot.
További információ a www.IKEA.hu weboldalon található, vagy a 06 1 460 31 60-as telefonszámon kapható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


