Tragédia
Nyomravezetői díj a soroksári gyilkosság felderítésére
A Jobbik országos elnöksége egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánl fel a soroksári gyilkosság feltárására.
2014.09.13 14:45MTIStaudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: noha közben felröppent egy hír egy újabb gyanúsítottról, ezt nem erősítette meg a rendőrség, így ha nem ő az elkövető, megpróbálják ezzel az összeggel elősegíteni a nyomozást. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is egyeztetik - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus azt mondta: a tétlenség ellen szeretnének tenni a felajánlással. Azt látják, hogy ha "irodistákat kell elvinni", akkor nyolc rendőr is megjelenhet, itt viszont vagy a kapacitás, vagy a hozzáértés hiányzik.
Staudt Gábor a Jobbik eddigi lépései közé sorolta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben kezdeményezték a közvilágítás kiterjesztését a sötét városrészekben, az Országgyűlésben pedig XXIII. kerületi rendőrkapitányság felállítását szorgalmazták, de akkor ezt elutasították. Elmondta, hogy önkormányzati választási győzelmük esetén megvalósítanák az egységes Budapest őrséget, amely a belső és a külső kerületekre is ugyanazt a közbiztonság szintet teremtené meg.
Varga Ildikó, a Jobbik XXIII. kerületi polgármesterjelöltje arról számolt be, hogy a leendő rendőrkapitányság telke már megvan, az épület azonban csak 2015 végére, 2016 elejére készülhet el, amit későinek tartanak. Az emberek egy éve félnek, és nem tudják, kitől - jelentette ki. Elmondta, hogy egy ismerősét azért vitték be váratlanul a rendőrségre, mert egy közösségi portálon visszaigazolta az áldozatot két nappal a gyilkosság előtt.
A soroksári Szigetdűlőn tavaly szeptemberben gyilkoltak meg egy 36 éves nőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


