Ártalmatlan anyag?
Valami úszik a Duna soroksári ágában több száz méteren
Ártalmatlan, egy korábbi szennyeződést közömbösítő anyag került a Dunába, ez okozza a folyón a soroksári ágban megjelent habot.
2014.02.08 15:15MTI
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté elmondta: az apró, szivacsszerű golyókból álló anyag a folyó teljes szélességében, több száz méter hosszan úszik lefelé a Dunán.
A soroksári Duna-ághoz a fővárosi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi mobil labor is kiérkezett. Megvizsgálták az anyagot, és a vízügy és a környezetvédelmi szakemberek bevonásával megállapították, hogy az a környezetre ártalmatlan, egy korábbi szennyeződés közömbösítéséhez a Dunába juttatott szer - mondta a szóvivő.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: egy olajfolt jelent meg a folyón csütörtökön, a vízügy szakemberei - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - egy olyan szert szórtak rá, amely magába zárja az olajat. Az olajjal megtelt, fekete golyókat a vízügy szakemberei eltávolították a folyóból.
Azonban azok a golyókat, amelyek nem itatódtak át olajjal, vélhetően a pénteki erős szél miatti nagyobb hullámok elvitték, ez vonul most le a folyón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06