Belefáradtak az emberek?
Alacsony a politika iránti figyelem egy közvélemény-kutatás szerint
A nyár folyamán elég alacsonyra süllyedt a politika iránti figyelem, a pártoktól is távolabb kerültek a választópolgárok. Már júniusban sem volt magas az emberek közéleti kérdések iránti érdeklődése: egy százfokú skálán 39 pont.
2008.09.01 07:14MTIA Szonda Ipsos 1.500 fős mintán végzett kutatása szerint a nyár elején 51 százalék mondta magát aktív választónak, most csupán 44 százalék. A politikával szembeni averziókat jelzi az is, hogy sem a kormányzat, sem az ellenzék tevékenységéről nincsenek nagy véleménnyel az emberek - az előbbit 23, az utóbbit 31 pontra értékelik.
A nyár eleje óta ezek a mutatók 4-4 ponttal lettek kisebbek. A pártpreferenciák alig változtak, a Fidesz tartja támogatottságát, az MSZP árnyalatnyit javított. Az összes választókorú körében 32, illetve 19 százalékon állnak, így az ellenzéki pártnak majdnem két és fél millió szimpatizánsa van, a szocialistáknak pedig másfél millió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


