Shmitt Pálnak két vagy három tronfosztója akadhat
Schmitt székéért indul a tusa? Kihívója akadt az elnöknek!
Két-három kihívója is akadhat a következő tisztújító ülésen Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének - vélekednek sportberkekben a Napi Gazdaság hétfői összeállításában közölt cikk szerint.
2008.09.01 07:00MTIA vártnál szerényebb, néhány esetben nem a magyaroknak kedvező bírói döntéseken is múló olimpiai szereplés után egyebek közt a sportdiplomácia terén átgondolandó lépésekre utalt a lapnak a kormányszóvivői iroda.
Szakemberek azonban nem az elnök személyét tartják a legfontosabbnak, hanem egy átfogó olimpiai felkészülési program kialakítását, valamint új alapokra kell helyezni a sportorvosi hátteret is. Az összeállítás arról is beszámol, hogy az MTV-nek sok száz millió többletbevételt hozott az olimpia tavaly augusztushoz képest, és 25 százalékkal múlták felül az eseményre tervezett bevételt, de ennek ellenére ez az összeg nem fedezte a televízió összes kiadását, ami elérheti az egymilliárd forintot is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


