Felöntött a kakasfőzőn
Lemondott Püspökladány fideszes alpolgármestere, nem indul a választáson
Fegyelmi eljárást nem indítanak az ügyben, Kiss Zsigmond ugyanis korrekt módon járt el, vállalta az eset következményeit.
2014.08.27 19:55MTI
Forrás: Wikipedia
Lemondott Kiss Zsigmond, Püspökladány fideszes alpolgármestere, mert egy "róla napvilágot látott videofelvételen nem a tisztségének megfelelő viselkedést tanúsított" - erősítette meg Dombi Imréné, a hajdú-bihari város polgármestere.
Előzőleg a Népszabadság tudósított arról, hogy egy világhálóra kikerült videofelvétel tanúsága szerint egy kakasfőző fesztiválon a politikus olyan részeg volt, hogy "alig tudott megállni a lábán".
Dombi Imréné polgármester, a Fidesz városi elnöke az MTI-vel közölte: elfogadta alpolgármesterének augusztus 25-ével történő lemondását.
A választásig hátralévő időben a posztot nem töltik be, az alpolgármesteri feladatokat belső átszervezéssel a polgármester, illetve más képviselők látják el - ismertette Dombi Imréné.
Hozzátette: a lemondás Kiss Zsigmond képviselői helyét nem érinti. A politikusnak a 8. számú választókörzet lakói szavaztak bizalmat, 2010-ben már második alkalommal. A választókerületben olyan több százmillió forint értékű beruházás zajlik, amit a továbbiakban is koordinálni kell a választott képviselőnek - jegyezte meg a városvezető.
Kiss Zsigmond az őszi önkormányzati választáson nem indul a Fidesz színeiben egyéni jelöltként, ezt a döntését a párt helyi szervezete elfogadta - tájékoztatta az MTI-t a városi pártelnök.
Megjegyezte azt is: fegyelmi eljárást nem indítanak az ügyben, Kiss Zsigmond ugyanis korrekt módon járt el, vállalta az eset következményeit.
A polgármesterhez eljuttatott közleményében azt írta: "emberek vagyunk, hibázunk, s úgy gondolom, hogy hibáinkat csak akkor tudjuk erkölcsileg a legkisebb veszteséggel magunk mögött hagyni, ha azt beismerjük" - idézte Kiss Zsigmond szavait Püspökladány polgármestere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


