NGM jelentés
Az államháztartás első hét havi hiánya 851,4 milliárd forint
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első hét havi hiánya 851,4 milliárd forint volt.
2014.08.07 17:35MTI
Ezen belül a központi költségvetés 1031,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 134,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 45,5 milliárd forintos szufficittel zártak.
2013 első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje csaknem azonos összeget, 851,2 milliárd forintot tett ki.
Az NGM közleménye kiemeli, hogy az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.
Az NGM közleménye kitér arra: az idei hiány alakulásának értékelésekor ki kell emelni, hogy a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek a költségvetési egyenleg alakulását jelentősen befolyásolják. Ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében érvényesülnek majd erőteljesebben.
Az NGM jelezte: a kiadások és bevételek teljesülésének szokásos, évenként ismétlődő, időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása 2014-ben sem időarányos; az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06