4,2 százalék helyett
Szlovénia 3 százalékos államháztartási hiányt tervez
A szlovén parlament elfogadta azt a tervet, hogy jövőre és a rákövetkező évben a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék körüli lehet az idei 4,2 százalék után.
2012.12.07 07:43MTIA hiánycsökkentést részben az állami szektorban dolgozók bérének csaknem 5 százalékos csökkentésével tervezi elérni a kormány. Ez ellen tiltakoznak a szakszervezetek, amelyek december 21-ére országos sztrájkot hirdettek.
Ugyancsak annak érdekében, hogy az euróövezeti ország önmaga oldja meg pénzügyi gondjait, elkerülve a nemzetközi segítségnyújtást, a parlament a napokban elfogadta a nyugdíjreformot. Az új törvény a jelenlegi 58 évről fokozatosan 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, miközben a következő öt évben összesen 1 milliárd euróval csökkentenék a nyugdíjakkal kapcsolatos kiadásokat.
A szlovén gazdaság recesszióban van. A hazai össztermék (GDP) 3,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest. Szezonális és munkanaphatásoktól tisztított adatok szerint a harmadik negyedévi GDP 0,6 százalékkal volt alacsonyabb a második negyedévinél.
Január-szeptemberben 2,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző év első kilenc hónapjához képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


