Novemberben 1,56 százalék
Tovább nőtt a román államháztartási hiány
Novemberben tovább nőtt a román államháztartási hiány, amely a román bruttó össztermék (GDP) 1,56 százalékát tette ki az előző hónapban jegyzett 1,2 százalékhoz képest.
2013.12.26 10:24MTI
A tizenegy havi államháztartási hiány csaknem egy százalékponttal kevesebb az idei évre kitűzött 2,5 százalékos hiánycélnál, amelyről Románia a Nemzetközi Valutaalappal állapodott meg egy újabb elővigyázatossági hitelszerződés keretében.
A román hatóságok novemberben alkudtak ki 0,2 százalékkal magasabb államháztartási hiánycélt a korábbi 2,3 százalék helyett. Románia nemzetközi hitelezői azzal a feltétellel fogadták el a célérték emelését, hogy a többletkiadásokat Románia az európai uniós pályázatok önrészének biztosítására fordítja, hogy növelni tudja a Brüsszel által rendelkezésére bocsátott uniós források lehívási arányát.
A Hotnews elnevezésű portál csütörtöki közlése szerint az államháztartás bevételei abszolút értékben 4 százalékkal nőttek - 182,6 milliárd lejre - a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A bevételek a GDP 29,2 százalékát tették ki. A kiadások 3,3 százalékkal 192,4 milliárd lejre emelkedtek a tavalyi év hasonló időszakához képest, és a GDP 30,8 százalékát tették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


