Tolódunk valamerre
DK: Orbán megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból
Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde elrettentő bizonyítéka a miniszterelnök korlátolt Európa-ellenességének - áll a DK közleményében.
2014.07.29 12:26MTIEz a beszéd nem az európai kereszténydemokráciák szellemiségét, hanem a szélsőséges francia Nemzeti Front és az angol UKIP szemléletét követi.
A kormányfő bevándorlás-ellenes mondatai, a nyugati társadalomfejlődés és politika elutasítása, a liberális demokráciák megbélyegzése, a civil szervezetek idegen hatalmak szolgálatában álló "politikai ügynökként" való minősítése, Szingapúr, Kína dicsérete, az emberi jogok figyelmen kívül hagyása pontosan mutatja, Orbán gyökeresen és tudatosan hátat fordított az európai liberális demokráciák hagyományainak, az Európai Közösség világának. Orbán ezzel a beszéddel megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból.
A Demokratikus Koalíció a jövőben is azon fog dolgozni, hogy megakadályozza ezt a tervet, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokráciák közé. Az Európai Néppártnak pedig el kell döntenie, vállalható-e számára a Fidesz európai értékeket, hagyományokat, az Európai Uniót elutasító politikája - írja Niedermüller Péter, a DK alelnöke, az EP képviselője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06