Na de majd Keleten!!
Orbán: a jóléti államok ideje lejárt
Provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis "megöl bennünket".
2014.07.26 12:35MTI
MTI Fotó: Beliczay László
Orbán Viktor szerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell.
A miniszterelnök a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati rendezvényén, Tusnádfürdőn kérdésre válaszolva azt mondta: provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis "megöl bennünket".
Magyarországnak azt a célt kell kitűznie, hogy a világ minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy sikeresek legyünk - hangoztatta, hozzáfűzve: ezt tekinti nemzeti külpolitikának.
Mint mondta, határozottan ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást. El fog jönni az az idő, hogy kérdésessé válik a nemzetállamok etnikai alapja. Ezt akarjuk? - tette fel a kérdést a miniszterelnök.
Kitért arra is: ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására; az így elveszített forrásokat azonban a magyar gazdaság jelenleg teljes egészében nem tudja pótolni. Az itteni politika fontos része kell legyen, hogy meg kell tudni szerezni az Erdélyt illető költségvetési forrásokat azon intézmények fenntartására, amelyek állampolgári jogon járnak - mondta Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


