Nincs már gyógyhatás se?
Fürdésre alkalmatlan a Palicsi-tó
Alig kezdődött el az idegenforgalmi szezon a magyar-szerb határhoz közeli Palicson, a tó vizét máris fürdésre alkalmatlanná nyilvánították. Nem először.
2014.07.09 15:16MTIAz egykori híres fürdőváros tava az elszaporodott mérgező algák miatt sötétzöld és nyálkás, illetve éppen a literenkénti 22 millió alga miatt nincs elég oxigén a vízben, ami halpusztuláshoz vezet - számolt be a szerb sajtó szerdán. Emellett a víz pH-értéke extrém magas, valamint magas a nitrogén és a foszfor koncentrációja.
Az eredmények alapján a szerb közegészségügyi intézet fürdésre alkalmatlanná nyilvánította a Palicsi-tavat. A tóban élő ezüstkárászokat elkezdték áttelepíteni, hogy mentsék a még meglévő állományt.
Az egykori fürdőváros azonban hatalmas bevételtől esik el, hiszen a tó már nem vonzza sem a turistákat, sem a befektetőket. Korábban többször is szóba kerültek a tó kitisztítására és iszapmentesítésére vonatkozó javaslatok, azonban ezek egyike sem járt sikerrel vagy valósult meg, így az üdülőközpont újraélesztésének terve is kútba esett.
A Szabadkától 8 kilométerre fekvő Palicsfürdő az Osztrák-Magyar Monarchia idején vált közkedvelt fürdővárossá, a kisvárost villái és szecessziós épületei tették igen vonzóvá. A századfordulón számos híresség fordult meg a településen, a tó vizét és az iszapját gyógyhatásúnak tartották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06