Lépfene-ügy
Fazekas: a tiszafüredi fertőzés nem politikai, hanem büntetőügy
Tiszafüreden illegális állatvágás történt, ez nem politikai ügy, hanem büntetőügy, a törvény teljes szigorával kell eljárni az ügyben.
2014.07.05 16:39MTIHangsúlyozta: a helyi kormányhivatal, illetve a rendőrség feladata az ügy kivizsgálása. Ebben a minisztériumnak közvetlenül nincs hatásköre, a hatáskörök a területi közigazgatási szervezeteknél vannak - jegyezte meg.
A miniszter kijelentette: az üggyel kapcsolatban valamennyi szükséges tájékoztatás azonnal megtörtént. Ahhoz azonban, hogy tájékoztatni lehessen, az ügyben intézkedő hatóságoknak a szükséges ismeretek birtokában kell lenniük - tette hozzá.
"Kiadtuk a közleményt és eljártunk az ügyben, valamint mindent megtettünk azért, hogy ne legyen további fertőzés, ne szállítsanak ki olyan ételt, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan" - mondta.
A jobbikos Lukács György szombaton közleményben hangsúlyozta, hogy szerinte Fazekas Sándornak számot kellene adnia arról, hogy milyen politikai kapcsolatban áll a lépfenefertőzést okozó szarvasmarha-zugvágásban érintett cég tulajdonosaival.
Fazekas Sándor azt mondta: "a Jobbik közleményével kapcsolatban jogos a kérdés, hogy hol van a politizálás legalja, amikor a gyermekek veszélyeztetéséből kíván a Jobbik politikai tőkét kovácsolni." Amikor egy illegális vágásból kívánnak politikai tőkét csinálni, ez a gátlástalanság elképesztő szintje - fogalmazott a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


