Lépfene-ügy
Az MSZP felszólítja Fazekast, haladéktalanul álljon a nyilvánosság elé
Az élelmiszerbiztonságért felelős miniszter, mint Tiszafüred országgyűlési képviselője, és mint a lépfene-fertőzést előidéző gazdálkodó jó ismerőse álljon a nyilvánosság elé, és válaszoljon a fertőzés kapcsán felmerülő kérdésekre.
2014.07.05 15:01MTI
Fotó: Facebook/Fazekas Sándor
A párt szakpolitikusa, Gőgös Zoltán szombati közleményében úgy fogalmaz: "nagy kár, hogy az élelmiszerbiztonságért felelős miniszter politikai hangulatkeltésnek tartja az igazság kiderítésének szándékát az óráról-órára súlyosabbá váló tiszafüredi lépfene-ügyben.
Az MSZP úgy véli: a közvéleménynek tudnia kell, hogy honnan származnak azok az állatok, amelyek a földművelésügyi miniszter által barátjának nevezett gazdálkodó tiszafüredi telephelyén a lépfene-fertőzést hordozták. Továbbá volt-e karantén, vagy az állatokat azonnal a természetvédelmi terület legelőjére engedték, és mit csinált a hatóság az első vágás, valamint az ügy kipattanása között eltelt közel két hétben? - teszi fel a kérdéseket a Gőgös Zoltán.
A szocialisták választ akarnak kapni arra is, hogy miként érintkezhetett két levágott állat kétezer emberrel. Továbbá milyen élelmiszerbiztonság az, ahol a feketén vágott, fertőzött hús kerülhet iskolás gyermekek elé? Végül azt a kérdést teszik fel: a június végi botulizmusos eset és a mostani fertőzés után, hajlandó-e a földművelésügyi miniszter levonni a politikai következtetéseket?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


