Hétvége
Indul a görögdinnyeszezon!
A szántóföldi gyümölcs folyamatosan érik, néhány napon belül tömegesen jelenik meg a hazai gyümölcspiacon.
2014.07.01 18:25MTI
Forrás: Wikipedia
Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke elmondta: az idei dinnyeszezon a kedvező tavasz miatt két héttel korábban indul. A hosszabb betakarítási időszak következtében jók a terméskilátások, az előzetes becslések szerint a hatezer hektár termőterületről összesen 220-230 ezer tonna dinnyét takaríthatnak be Magyarországon.
Az elnök ugyanakkor elmondta: a magyar termelők azt jelezték a szövetségnek, hogy a nagy áruházláncok közül többen a magyar dinnyepiac első hetében tervezik akciózni az import görögdinnyét, a kilogrammonkénti fogyasztói árat 150-160 forintról 90-100 forintra csökkentik. Oravecz Tamás rámutatott: a termelők joggal félnek attól, hogy az import áru akciózása lehúzza a minőségi, friss magyar dinnye reális előszezoni fogyasztói árát, és emiatt veszteséges évet zárnak a termelők. Az akcióra készülő áruházláncok felboríthatják az egyébként is sérülékeny magyar dinnyepiacot, ahol 2500 magyar termelő biztosítja a kiváló árualapot - jelentette ki. Hozzátette: a szövetség jelezte a termelők észrevételeit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának.
Mártonffy Béla, a zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet, a FruitVeb elnöke szakmailag indokolatlan nevezte az áruházláncok tervezett akcióját. A termelők észrevétele jogos - jelentette ki az MTI megkeresésére. Az import görögdinnye fogyasztói árának csökkentése tönkreteszi a kiváló minőségű, friss szántóföldi gyümölcs magyarországi fogyasztói árát, veszélyezteti a dinnyepiaci szereplők között az elmúlt években sikeresen kialakított együttműködést - mutatott rá.
Hangsúlyozta: nem kerülhetnek ugyanabba a zsákutcába mint korábban, amikor az alacsony előszezoni árak miatt drasztikusan csökkent a termelés, és sok termelő felhagyott a dinnyetermeléssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


