Dinnyetermelők
Két héttel korábban lesz hazai dinnye a piacon
A korai tavasznak és a kedvező időjárásnak köszönhetően a szokásosnál két héttel korábban, június végén, július elején már lesz hazai görögdinnye a piacon.
2014.05.06 18:45MTI
Oravecz Tamás, a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke azt is elmondta, hogy Dél-Békésben az idén tovább nőtt a görögdinnye termesztési kedv, a termelők a tavalyinál tíz százalékkal nagyobb területen ültették el a szántóföldi gyümölcsöt.
A vetőmag- és növényvédőszer-forgalmazók adatai és az előzetes becslések szerint a termő terület 2014-ben Dél-Békésben meghaladja a háromezer hektárt. Tavaly a termelők 2800 hektárról tudtak termést betakarítani.
Az elnök a termelési kedv növekedését a kiegyensúlyozott dinnyepiaccal indokolta. A felvásárlási árak 2010 óta jelentősen emelkedtek, kilogrammonként 20-25 forintról 35-40 forintra, ezért érdemes lett ismét dinnyét termelni. Kifejtette: egy hektár dinnye termelési költsége 1,5 - 1,7 millió forint közötti összeg, a realizálható jövedelem 250-400 ezer forint hektáronként.
A FruitVeb Zöldség Gyümölcs Szakmaközi szervezet elnöke elmondta: tavaly országosan 5550 hektárról takarítottak be dinnyét a termelők. Az idei évben van remény arra, hogy a termést hozó terület nagysága hatezer hektár körüli lesz, a területnek az ötven százalékát Dél-Békés adja, Medgyesegyháza és környéke. Dél-Békés mellett összefüggő területeken termelnek dinnyét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hajdúsági, a hevesi, a jászsági és a tolnai tájkörzetekben. Két héttel korábban érik a dinnye, így a kereskedőkkel korábban kezdődnek az egyeztetések annak érdekében, hogy az import és a korai érésű hazai termés nagy mennyiségben ne találkozzon a piacon. A idei évben is lesz dinnye promóció, kóstoltatás és reklám, ami érdemben befolyásolja a hazai dinnye iránti keresletet. Három év alatt az egy főre eső fogyasztás tíz kilogrammról 15 kilogrammra nőtt - tette hozzá az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06