Június elsején már kóstolhatjuk
A sárgadinnyével indul a hazai dinnyeszezon
A sárgadinnyével indul a hazai dinnyeszezon, június első hetében már kereskedelmi mennyiségben lesz a piacon.
2014.05.27 01:30MTI
freedigitalphotos.net/SOMMAI
A görögdinnyeszezon várhatóan július 5-ével indul - tette hozzá. Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke kiemelte: a dinnyetermelők egységes véleménye alapján már jelezték a kereskedőknek a szezon kezdetét és várható időtartamát, hogy időben fel tudjanak készülni a magyar szántóföldi gyümölcs fogadására.
Az elnök elmondta: a dinnyepiac szereplői megállapodtak arról, hogy a szezon teljes ideje alatt online kapcsolatot tartanak fenn a megrendelt tételek betakarítása, csomagolása és gyors beszállítása érdekében.
Dél-Békésben a tavalyi szezonhoz hasonlóan kiváló minőségű, zamatos lesz a dinnyetermés, a csapadékos, meleg időjárás a hektáronkénti hozamot is kedvezően befolyásolja.
Oravecz Tamás szerint lesz elegendő magyar dinnye a hazai piacon, a termelők a kereskedelmi megrendeléseket folyamatosan tudják majd teljesíteni, a kért ütemben rugalmasan beszállítani.
Az elnök megjegyezte: a görögdinnyék az idén a szokásosnál kisebbek lesznek, a termelők a kereskedelmi igényekre reagálva döntően tíz kilogrammnál kisebbeket állítanak elő.
Az egyesület adatai szerint a gazdák 2014-ben hatszáz hektáron termelnek sárgadinnyét és hatezer hektáron görögdinnyét. A termésmennyiség ötven százalékát Dél-Békésben, Medgyesegyházán és környékén állítják elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


