Hűtlen kezelés, csalás, magánokirat-hamisítás
A csalás gyanúja is felvetődött a hospinvest kórházvezetővel szemben
A Magyar Nemzet birtokába került jogi szakvélemény szerint vagyoni kárt okozott egy törvényellenes szerződés megkötésével a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórház igazgatója; erről a lap szombati számában ír.
2008.08.23 08:34Magyar NemzetHűtlen kezelés, csalás, magánokirat-hamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt büntetőfeljelentést javasolt egy ügyvédi iroda Romhányi Zoltánnal, a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórház jelenlegi ügyvezető igazgatójával, a váci kórház volt gazdasági igazgatójával szemben - olvasható a Magyar Nemzetben.
A részletekről a lap azt írja: a jogi szakvélemény szerint két évvel ezelőtt a Jávorszky Ödön Kórház és a Hites Szolgáltató Bt. között diagnosztikai műszerekre bérleti szerződés jött létre. A kórház részéről - gazdasági igazgatóként - Romhányi úgy írta alá a megállapodást, hogy a betéti társaság felszámolás alatt állt, illetve, hogy a bérbe adó társaságnak egyben ő is beltagja volt.
A lap beszámol arról is, hogy megkereste Romhányi Zoltánt, aki nem tagadta, hogy a szerződést ő írta alá, azt azonban már cáfolta, hogy tudatában lett volna a Hites Bt. felszámolásának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


