A politikus szerint eredményt együtt lehet elérni
Kovács László: Minden kudarc fő oka a széthúzás volt
Szent István államalapítása óta minden eredményt együtt értünk el, minden kudarc fő oka a széthúzás volt, nincs ez másképp napjainkban sem, a nemzeti ünnep a nemzeté kell, hogy legyen, és ezért is legyen augusztus 20-a az egység ünnepe - hangoztatta Kovács László, az Európai Bizottság biztosa.
2008.08.20 19:20MTISzent István államalapítása óta minden eredményt együtt értünk el, minden kudarc fő oka a széthúzás volt, nincs ez másképp napjainkban sem, a nemzeti ünnep a nemzeté kell, hogy legyen, és ezért is legyen augusztus 20-a az egység ünnepe - hangoztatta Kovács László, az Európai Bizottság biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón megtartott augusztus 20-i ünnepségen.
A szocialista politikus szerdán párhuzamot vont a Szent István országa és a mai Magyarország között majd úgy fogalmazott:
Szent István az akkori korhoz képest modern államot, közigazgatást hozott létre, szigorú, igazságos, ugyanakkor emberséges törvényeket alkotott, s gondoskodott ezek betartásáról. Ezt az államot a keresztény Európához kapcsolta, az európai hatalmak partnerévé, a magyarságot pedig befogadó nemzetté tette - mondta az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa.
A Szent István-i államszervezetnek köszönhető, hogy a magyarság túlélte több mint ezer év történelmi viharait, megőríztük hazánkat, nyelvünket és kultúránkat, és persze sokat adtunk Európának is - mondta.
Kovács László szólt arról, hogy egy évezreddel később, a rendszerváltást követően valamennyi kormány egyirányú erőfeszítéseinek köszönhetően lett Magyarország 2004-ben az unió tagja, csatlakozott a modern Európához.
Az uniónak az a célja, hogy mintegy 500 millió állampolgárának jobb életet, nagyobb biztonságot, több szolidaritást teremtsen, és mindezt fenntarthatóvá tegye, az uniós tagság Magyarország számára azt jelenti, hogy részt vehet azokban a döntésekben, amelyek akkor is hatnának ránk, ha nem lennénk az unió tagjai - mondta.
Az unió ugyanakkor nem old meg helyettünk semmit - figyelmeztetett Kovács László, megjegyezve: a megoldásokhoz viszont segítséget ad.
A mai vezetők a Szent István-i életműből tanulhatnak helyzetfelismerést, bátorságot ahhoz, hogy amit meg kell változtatni, azt megváltoztassák, de tanulhatnak türelmet, bölcsességet is - jegyezte meg, hozzátéve: ne legyünk pesszimisták, van okunk a jövőbe nézésre, elégedettségre, büszkeségre, bizakodásra, az optimizmusra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06