Nem ismétlődik meg a 2006-os katasztrófa
Idén elmarad az augusztus 20-i vihar!?
2008. augusztus 20-án, szerdán - a jelenlegi modellfutások szerint - a nap első felében sok napsütésre számíthatunk, majd délután északnyugat felől néhol megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elvétve (azon belül is inkább csak az északi, északnyugati megyékben) alakulhat ki.
2008.08.19 15:45koponyeg.huAz északnyugati szél várhatóan a déli óráktól megélénkül, majd megerősödik. Délután nyugaton 26, délkeleten 33 fokot mérhetünk. Az átmeneti felhőzetnövekedést és szélerősödést egy északnyugat felől közeledő hidegfront okozhatja, mely a Kárpát-medence fölé érve – minden jel szerint – fel is oszlik, így komoly csapadékot nem okoz.
Ebben az időjárási helyzetben kicsi az esély egy 2006., vagy akár egy 2007. augusztus 20-i viharra. Mint ismeretes, 2006. augusztus 20-án egy instabilitási vonal mentén vonalba rendeződött szupercellás zivatarok alakultak ki. Este csapott le a vihar a budapesti tűzijátékot csodáló közönségre, a zivatar 5 halálos áldozatot követelt.
A zivatarrendszer vonulását és esetleges budapesti célpontját valamennyi hazai meteorológiai portál órákkal előbb jelezte. 2007-ben szerencsére a rangos esemény előtt több órával érkeztek a zivatarok északnyugat, nyugat felől. A szintén heves zivatarcellákat tartalmazó rendszer a Dunántúlon többfelé, keletebbre szórványosan okozott kisebb-nagyobb károkat. A csapadéktömb útján jégeső és heves szélrohamok kísérték.
A tűzijáték idejére a szupercellás zivatarok már a keleti, északkeleti tájakon okoztak heves esőzéseket. Ami a folytatást illeti: marad a kellemes nyárvégi idő, sok napsütéssel; a hétvégén ismét átvonulhat hazánk felett egy gyenge hidegfront, mely valószínűleg – hasonlóan a szerdaihoz – nem okoz lényeges időjárás változást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


